BUAYA PUTIH

Fritz G. Schadt, 1982 Indonézia

 ~~~

Itt az indonéz hamisítatlan bambuszerdei/falusi hangulat (a nők varrnak, dolgoznak – a családfő pipázik), ami többek között a kiváló LEECH WIZARD-ot is jellemezte. Ezúttal nem gusztustalan kágyillók (jujj! =>mélyzalai kifejezés a hétköznapi meztelen csigára) jelentik a veszélyforrást, nem is az ázsiai horrorfilmek favorizált fauna-mumusa a rusnya és töménytelen mennyiségű kígyó, hanem a második legkedveltebb állat a nagy fehér krokodil (~ buaya putih) csipegeti ártatlan áldozatait.

A gonosz krokodil valójában egy varázsló, ki változtatja halmazállapotát, éppen az adott szituációhoz igazodva. Itt megjegyezném, hogy a becserkészendő indonéz hölgyek kifejezetten helyesek és szemrevalóak, nemcsak az ismertebb keleti arcformákkal (kínai, japán, koreai) hasonlítva, hanem csodás glóbuszunk mindösszes asszony-karakter típusával. A fekete mágus egy csetepatét követően már fej nélkül, véres nyakcsonkkal ólálkodik, fehér és rücskös kézfejei árulkodnak állati szubsztanciájáról.

A súlyos fenyegetés legyőzésére szerződtetett puskás kroko-vadász, és a szokásosan zilált fejű, erdei fehér mágus is beveti tudományát. „Értelemszerű”, hogy a szép fiatal menyasszony is a démoni hatás alá kerül a fokozódó kísérteties tébolydában. Az olasz Carlo Maria Cordio (ABSURD) stílusában fogant szinti-effektek elég hatásosak, félelmetesek, de nem bírtam nem észrevenni a CÁPA zenéjének átemelését, melyet John Williams komponált. A blogon a hongkongi CROCODILE EVIL jelent némi hasonlóságot, bár testvériségében a honfitársak az igaziak, talán szóba hozom egyszer a Suzzanna főszereplésével készült, 1988-as évjáratú WHITE CROCODILE QUEEN-t is, ami ugyancsak igazi kuriózum lehet a távol-keleti horror/trash kedvelőinek.

 ~~~

 ~~~

RAPING!

Yasuharu Hasebe, 1978 Japán

Az egyértelműen igényesebb pinku, illetve jelen esetben roman-porno stílusú mozik közül mindenképpen érdemes kiemelni Yasuharu Hasebe rendezői munkásságát. A hatvanas évek végi jakuzás témáit követően (BLOODY TERRITORIES ’1969), többek között GIRL BOSS filmeket (STRAY CAT ROCK széria, három epizód ’1970), egy fejezetet a FEMALE PRISONER SCORPION sorozatból (#701 GRUDGE SONG ’1973), valamint „rape quintet” néven nevezett (1976-78) darabokat készített el, mindezt természetesen a témában adekvát Nikkatsu cég zászlaja alatt. Nekem legjobb az ASSAULT! JACK THE RIPPER, de volt már nálunk RAPE!,  RAPE! 13TH HOUR is a kvintettből, már csak az ATTACK! című hiányzik, így lenne teljes a kép.

Ahogy már korábban hangsúlyoztam, nem ócska-perverz szemetekről van szó, aki nem az igazi filmművészetet keresi, az tűnjön el sürgősen a Steppenwolf blogról, mert itt való, hogy erőszakos és horror-mozikat mutatok be, de semmiképpen sem pornográf és aberrált szennyet, maradjunk csak kizárólag az erotika relatív „kultúrált” és mindenképpen színvonalas szoftcore formáinál. A most előbányászott, a sorozatban utolsó RAPING! című rész is ezt támasztja alá, sajátos road-movie jellegével, a direktor egyéni, magas kvalitású stílusával, szórakoztató módon reprezentálva.

Szép időben kocsikázik a csinos, retró-napszemüveges fiatal hölgy, majd egy lerobbant kamionos állítja le kézi kerékemelő kölcsönkérése céljából. A kerékcserét követően veszi észre a faragatlan sofőr, hogy a lány milyen kis ártatlanka, így hát értelemszerűen gyorsan megerőszakolja. A durva aktus realistán van fotózva, érdekes kontraszt az alatta szóló szakszi és jazz. A hölgyemény feltápászkodva folytatja odüsszeiáját, mely során lépten nyomon meggyalázzák szegényt, szerencsére azért nem ütlegelik. Öreg orvos, fiatal nyomozók, azaz mindenki bekóstolja, olyan szeplőtlen az arcocskája.

Sodródása során egy saját korabeli prostituáltban talál barátra, kalandjaik feltétlenül az említett „road-movie” kategóriába sorolhatók, melankólikus (szép, komponált képek alá szakszofon, tipikus Hasebe), de cseppet sem unalmas jelleggel. Pro-kontra, mégis egysíkúnak mondható a történet, annyi a változatosság, hogy egy ízben, a molesztnek éppen nekikezdő támadóját egy háromfős Judas Priest/Rob Halford-fazon motoros brigád állítja le, oly módon, hogy a palinak zsákolnak mindhárman be, mivel homokosok, a csajt ezzel kimentik. JajHa.

ˇˇˇˇ

DELINQUENT GIRL BOSS

 DELINQUENT GIRL BOSS: BLOSSOMING NIGHT DREAMS

 / Zubekô banchô: yume wa yoru hiraku /

 

Kazuhiko Yamaguchi, 1970 Japán

Az Akagi javítóintézet falai közt vagyunk, egy hatalmas tömegverekedés közepette. 18-19 éves fiatalkorú (ott ez a kort még így hívták) női bűnözők cat-fightolnak, kik lopásért, csalásért, zsarolásért és testi sértésért ülnek/javulnak. Több széria is fémjelzi a kizárólag női (anti-) hősök generálta japán un.: pinky violence stílust, melyek közül a Sukeban (GIRL BOSS) két fejezete is előkerült a blogon, ezúttal a DELINQUENT GIRL BOSS négyrészes kaland első epizódja úszott a felszínre, mely címéből is látható, „bűnözői” köntösbe bújtatja notórius hangvételű feminista romantikáját. Szerencsére nem túl komolyan teszi, csak úgymond amolyan szórakoztató jelleggel, ezért ez a tulajdonképpen nevetséges koncepció bocsánatos „bűnné” válik. A többi hasonló, hetvenes évek első felében készült sorozat is, mint a STRAY CAT ROCK, a TERRYFYING GIRLS HIGH SCHOOL az eredeti OHYAKU: THE FEMALE DEMON egyenes águ „szellemi” örökösei.

Egy évvel később, a reform-suliból kiszabadult, (előtte természetesen: árva, intézetis,) csinoska Rika (RÉKA, a magyarnyelvrokonúristenit!!), vidáman kerékpározik immár a napsütötte civil életben. Reiko Oshida szexi színésznőcske első girlbossz szerepe, ki nem annyira sztárolt figura, mint Miki Sugimoto, vagy Reiko Ike, de legpofásabb a három közül, az biztos. Bepalizni ő sem hagyja magát, mivel státusza sem engedné, hisz saját bevallása szerint gyermekkora óta lop, továbbá az évek során női bűnözővé képezte magát. „I’am bad girl Rika from Yokohama!” Mindezt demonstrálván, az őt megkörnyékező négyfős piti csajbandát gyorsan szétcsapja.

A láthatóan frissen kikerült fiatal lány másnak is szemet szúr, pontosabban egy ráakaszkodó önjelölt managernek, ki beszervezi kolleginának egy éjszakai mulatóhelyre, zenés-táncos bárba. Családias légkörben dolgozó munkatársak és a főnökasszony is az Akagi-intézetből startoltak, némi kultúrált audiovizuális tartalmú műsor, az öreg pénzes fószerek lehúzása, és nyilvánvalóan prostitúció képezi a munkaköri leírás lényegét.. Mari (ő a keresett pénzből drogos húgát szponzorálja), és a többi barátnő fénytelen sorsa sem a drámára van kiélezve, pontosabban – szerencsére - mellőzvén a helyzet brutalitását, más a koncepció lényege.

Ezúttal kidolgozott sztoriról beszélhetünk, nem folyamatosan a vicckategóriás exploitation-sallangok, és a kissé lógicáló mellek csattognak. A szervezett alvilági erők – mr. Ohba: gazdag főgeci – színre lépése, csipetnyi humor és folyamatos fizikális küzdelem, ami szórakoztatóvá teszi ezt a meglepően profin fényképezett (a DVD képminőség is ötös!), kellemes nótákkal megtámogatott, még a gitáros-szomorkás betétek tekintetében is (kivételesen) élvezhető, egyik első pinky-violence filmet.

^^^^