2010. szeptember 13., hétfő

EVIL DEAD TRAP

Toshidaru Ikeda, 1988 Japán
 
~~~

A „Késő éjjel Nami-val” tévés showban találjuk magunkat, ahol az aludni nemigen tudók számára nézők által beküldött home videók adják az időtöltést, szórakozást. A csinosnak mondott, 80-as évekbeli szerkesztő/műsorvezető/főszereplő hölgy postán videokazettát kap, amin ezúttal nem egy sima krokodil-eszi-a-galambot házimozi van, hanem egy goromba snuff-féleség. Egy nőt gyilkolnak meg, különös kegyetlenséggel. ˘!^ Itt meg kell szakmailag állni: a brutális rész kivitelezése a tökélyre fejlesztett japán splatter csúcsa, bár Lucio Fulci már tíz évvel korábban hozta ezt a mesterségbeli színvonalat. Ebből következik, hogy Nami néni ijesztő, és kellemetlenül meggyőző dokumentációt kapott kézhez. Főnöke „nagyduzzogva” engedélyével, saját stábjával elindul a film alapján - mely a gyilkos által lefilmezett útvonallal segít - a tett színhelyére, egy elhagyatott katonai bázisra. 


Nos, Fulci révén maradjunk csak az olaszoknál! A zene markáns, zsigeri, a fontosnak tartott jeleneteknél direkt felerősödő, hullámzó dallamokat hoz, Fabio Frizzi és a Goblinok stílusában, vagy inkább koppintásában. Bár fele részben groovesabb, elektrósabb, a zárójelenet már egy szigorú korai ős-techno, mondjuk Mark Stewart rokonságú zenei darab.  Egyik hipnotikus hatású monoton melódia a CITY OF THE LIVING DEAD alapmotívumának jóhiszemű plágiuma. (Az ügyeskezű elkövető: Tomohiko Kira japán gitáros és zeneszerző, a ZABADAK nevezetű progresszív rock csapat vezetője.) De semmi gond, jó a film, ugyan Dario Argento formai megoldásai szintúgy, a gyilkos szekvenciák invenciózus előadását tekintve, több ízben – ha nem is szó szerint – visszaköszönnek, a finálés tüzezés azért nagyon is az INFERNO-s lett, lássuk be. Világos, hogy az alkotók az európai klasszikusok bűvkörében készítették el a – szerintem kissé szerencsétlen című – EVIL DEAD TRAP-et, már csak a legklasszikusabb horrorfilm elnevezése, a pár évvel korábbi, Sam Raimi THE EVIL DEAD-je miatt is, igaz a cselekmény során itt hasonlóan kényelmetlen csapdába esnek a szereplők. {A személyes blogstílusra hivatkozva említeném meg, hogy számomra az „ERDŐ SZELLEME” minden idők, abszolút értelembe vett legjobb horrorfilmje volt, és marad;-} Időnként van egy monokolor bevágás a filmben, ami a most felmagasztalt „A GONOSZ HALOTTAK” erdőben suhanó kameráját idézi, talán nem véletlenül.


A kísértetjárta bázis a modern japán rémfilm egyszerű monolitja, nem színes és cizellált, mint a hetvenes évek makabre-tanyái. A baljóslatú kockaépületek, zord belső terek az extrém metál zenekarok videoklipjeinek adhatnának még „szívderítő” otthont. Belegondoltam, hogy az EVIL DEAD TRAP (1988!) volt az első japán horror-slasher-monster/abomination elegy amit láttam (...ilyen későn szivárgott be az elborultabb ázsia-cinema a magyar köztudatba! Vagy csak az enyémbe?) Arra is tisztán emlékszem, hogy nagyon jónak tartottam a filmet, enyhe belassulását ellensúlyozta a gore-csúcspontok rendkívül magas kvalitása. A 15 percenként, rafinált módon áldozatot szedő gyilkos kiléte nincs rendesen a helyén, a megoldás sem egy telitalálat (szörnytéma), ezeken túllépve azért ebben a moziban az egyik legjobb nyolcvanas évekbeli, azóta trilógiává bővült japán horrort tisztelhetjük.

 ~~~

1 megjegyzés:

Chavez írta...

Ez nekem eddig kimaradt, illetve régóta halogatom már a megtekintését, pedig kedvenc kortárs rendezőm, Takashi Ishii írta. Az Ishii életmű kb. 90%-át abszolváltam már, és mivel az abszolút 100%-ra gyúrok, ezért ezt is bele kell vennem előbb-utóbb. Most kicsit közelebb segítettél hozzá, de még mindig félek tőle. :)