2009. január 30., péntek

SHOGUN'S SADISM

R.: Yuki Makiguchi, 1976 Japán



A grafika mellbevágó:


A történelem:Az ijesztő cím:

’Mortalitás és tortúra a történelemben’ című képsorozattal indít a film shokumentary sztájlban, próbálván komoly hangvételt kölcsönözni ennek a borzongató kifestőkönyvnek, panoptikum hangulatú bábszínháznak, melyet más néven „The Joy Of Torture 2: Oxen Split Torturing” címmel is illetnek. A szakértő hangvétel természetesen nem sikerült, a színjáték viszont látványos, bár időnként vicces.. ezt a mozit nem lehet komolyan venni.



Ez a japán exploitation kendőzetlenül akar a néző alantas ösztöneire hatni, a hitelesség nem volt különösebben fontos, inkább az, hogy minél több és véresebb kínzást, ötletesebb szívózást találjanak ki, ezzel igyekezvén kultúráltan szórakoztatni a nagyérdeműt. Maga az alkotói cél értelme (!) is megkérdőjeleződik, hát lássuk a végeredményt, mely két történetet mesél el két történelmi időpontban játszódva, egy történelmi (Edo)korszakban.


Az első egy dühöngő őrült sógunról szól, kinek két szenvedélye van, a kínzás és a nők. Ez a rész különösen extrém látványt nyújt, sokszínűsége miatt például a keszthelyi kínzómúzeum turistáknak szóló ismeretterjesztő oktatófilmje is lehetne. Igaz, ez 1628-ban játszódik Nagasakiban, Tokugawa sógunátusának korszakában. Tavaly júniusban a steppenwolf-on vesézett INFERNO OF TORTURE lehetne az unokabátyója ennek a mesterműnek, mely szintén főként a belek ontásában leli beteges örömét. Ezzel viszi túlzásba az amúgy sem túl szelídnek tűnő szigetországi habitus bemutatását. A SHOGUN’S SADISM-ban a férfiak normál hanghordozása is simán kimeríti a hőbörgés magyar kategóriáját.


A bűnözőkkel is csúnyán bánt a feudális hatóság, hát még szerencsétlen keresztényekkel. Bemutatott szigorú és kegyetlen módszereik nálam nem a történelmi hitelességről szóltak, hanem, hogy ismételjem magam, afféle torz bábjátékra, groteszk halálszínházra emlékeztetnek: elevenen megfőzés, kígyókkal teli akváriumba dobás, lábfej kalapáccsal szét.., keresztre feszítés, minden. Millió tortúra, melyeket a jámbor sógun maga szeret befejezni, feltenni az i-re a pontot. Személye ez által, és abnormális külseje által is, végtelenül unszimpatikus. Kirúgott és lealázott fiatal szamurája 1 év elteltével kiszabadítja prosti szerelmét, aki épp a boss közvetlen szolgálatában állt. Sajnos a támadást követően a főgonosz el tud menekülni, bosszúja utoléri egykori beosztottját.


A második sztori, 1821. Satezo, a szerencsétlen árván felnőtt férfi, ki egy börtönben született Oszakában, az anyja criminal-boss volt, nem is csoda, hogy pénz nélkül tökrészegen szórakozik egy kupiban. De amikor fizetni kell reggel neki sem lesz pardon, egy évre takarító munkára fogják az intézményben, haját levágják, arcát kifestik nehogy a szökés eszébe jusson. Tragikus sorsának története élvezhetőbb epizódot eredményezett, jobb, mint az első részre jellemző öncélú vérfürdő.


A SHOGUN’S SADISM korának tipikus nagyhangú filmje, végtelenségig zsúfolva brutalitást eljátszó trükkökkel, melyekkel nem éppen a művészi színvonalat sikerült erősíteni, bár biztosan nem is ez lehetett a fő cél!


2009. január 20., kedd

THE CRIMINALS

Ho Meng-hua, Cheng Kang, Hua Shan, 1976 Hong Kong

„A Kriminálisok” széria nem csak iránymutató mérföldköve a Shaw stúdió történetének, hanem elsősorban minden bűnügyi történetek celluloid-verziójának egyik legjobbja. Ezért jól esik róla megemlékeznem. A true crime jelölés az olvasatomban egy a realitással versenyre kelő formai és tartalmi stílust takar. Pont eme ízesen valósághű jellege miatt bizony true, mert az élet ugyebár nem habostorta, és a hetvenes évekbeli ázsiai nagy városokban, így HK-ban sem lehetett az. Ezeken túl, intenzitása miatt minden későbbi horror (Pl: Péntek 13, The Rapist és sorolhatnám) genetikai, szellemi, felmenője, és minden korábbi horror (giallo-k, Amicus-filmek, stb) édes gyermeke.

A bűnesetek film-mesébe öntését több módon is lehet interpretálni. Van egy Petrocselli-szerű vonal, melyet gyermekeink társaságában is élvezhetünk, meg van a THE CRIMINALS, KIDNAP, ALMOST HUMAN fémjelezte irány, melyre 16 éves kor alatt nem feltétlenül érdemes rákeresni, nyilván azért, mert az erőszak-mérce erősen kileng, ha nem is a graphic/gore, inkább az iszonyatosan erős suspense miatt. Mint utaltam rá, az azóta készült thrillerek alkotói számára ez a sorozat lehetne a legfontosabb házi feladat ami feladható. Csak ha készen vannak a criminals-leckével, akkor kezdhetnének neki a saját melónak, hátha valami értelmes dolog is ragadt rájuk. Fel van téve a mérce, fel van adva a lecke!

A sorozat első részében 3 történet elevenedik meg, 3 különböző direktor vezényletével. Stílust tekintve nem észlelek látható különbségeket, a frappáns, pörgős és mint mondtam durván reális megvalósítás szinte odaláncolja a nézőt a TV elé. Az egész vizuális része roppant élvezetes, ügyes kézzel és energikus modorral vágott, mondhatni már-már művészi igénnyel fényképezett igaz történetek ezek, vagyis a való világ adhatta a történetek alapjait. A helyszínek ahol forgattak talán a valós bűnügyek helyszínei lehettek.


Az első epizód, a Cheng Kang által magabiztosan vezényelt „Hidden Torsos”. A nő, Shih Szu (harcművészeti filmek állandó szereplője) brutális strici-jellegű ismerőse (a GHOST EYES-ból Szu Wei) elől próbál néma kislányával dobbantani Makaóba.

Az 5 részes sorozat (1976-77) első fél órás epizódja arculcsapásként hat: itt nem hagyta „csak úgy” magát a női áldozat kinyírni, mint az olasz giallo-k többségének naivái, kik remegve (de nem mozdulva) várták be végzetüket. Ahogy ezt már hangsúlyoztam itt elég true a feeling, a bőrdzsekis genyó hitelesen fojtogat és Xiaoling halála is nagyon drámai, pedig csak egy fél másodperc erejéig utalnak a történtekre. Mindez erősen előrevetíti a ’90-es éveket, a HK III cat finomkodást mellőző gyilkos horrorjait, melyek ereje megkérdőjelezhetetlen, időnként ízléstelensége sem kevésbé. A „Hidden Torsos” befejezése egy kis narrátor-konklúzióval zárul, ez is érdekes dolog, higgadtan levonják a tanulságot, vagy elmondják a történet végét. A kétszeres gyilkost Gott Sei Dank eléri a törvény bűntető keze, hiába menekült külföldre…

Második fejezet a „Valley of the Hanged” Hua Shan (THE SUPER INFRAMAN) rendezésében is kellően drámai, a mahjong függő, csalárd feleség Terry Liu (THE KILLER SNAKES, THE OILY MANIAC) vadítja be dühöngő őrültté férjét, akit őt lassított felvételben hasítja, majd a szomszédok is áldozatul esnek gyilkoló mániájának., A dulakodások sem kifejezetten Bud Spenceri színvonalúak, ezúttal is éles és hiteles minden mint a borotvapenge. A gyilkos felakasztja magát, és a narrátor ezúttal is tárgyilagos hangon nyilatkozik.


Az utolsó történet a „The Stuntsmen” rendezője Ho Meng-hua (THE KISS OF DEATH, BLACK MAGIC) szintén rutinos róka, a korabeli Shaw stúdióba kalauzol minket ahová Lo Lieh-et veszik fel mint kaszkadőrt egy martial-arts produkció forgatásakor. Lo mellett a női (kettős) főszerepet Tanny Tien Ni alakítja akiről már számtalanszor volt szó, helyeske arcát megannyi remek moziban csodálhattuk meg, nem is egyről emlékeztem meg a steppenwolf blog oldalain. Yueh Hua (THE IMP) önmagát alakítja mint kosztümös színész, Chan Shen is szerepel ebben a fejezetben, mint a Lo féle banda (mindig bagószagú) tagja.


A simlis Lo elkezdi futtani a prosti Tanny hasonmást (persze mindkettőt ő alakítja), a gazdag vendégeknek beadja, hogy az ünnepelt színésznővel van dolguk. Annyira felcsövesedik a fickó, hogy gengsztercsapat vezetője lesz, aki megharcolt már a saját territóriumáért.

A cselszövő Tanny összejön a fiatal bandataggal Kid Liu-val (akit Lo az utcán megsajnált, felkarolta és bevette az emberei közé), Lo háta mögött megy a kamaty. El is határozzák, hogy kinyírják a főnököt, hogy ez miként sül el azt hagyjuk, csak annyit hogy vér van bőven. Narrátor.




2009. január 14., szerda

NIGHTMARES IN PRECINCT 7

R.: Herman Yau, 2001 Hong Kong


A fiatal karakán zsaru egy tolvajbandával lezavart összetűzés során egy fejlövés következtében kómába esik, két társa pedig életét veszti. 2 év elteltével szerencsésen felébred a mély álomból és ismét tiszta tudattal kezdheti újra az életét. Kezdhetné, mert Andy Hui elég jó színész ahhoz, hogy eljátssza a rendőrt aki már nem a régi, felébredése óta szellemeket lát.


Ezt fokozatosan fogja fel, a szóba elegyedők nem mindig hús-vér emberek. Beszélgetéseiket mobiltelefonjának használatát imitálva leplezi a közelben lévő élők előtt, mivel csak ő látja a jó karban levő pizsamás kísérteteket. Sőt még tanácsokat is kap a joviális túlvilágiaktól.

Szüksége is van tanácsadásra, mivel éppen egy szeriális rapista-killer ügyében nyomoz csekély sikerrel, aki ápolónőkre specializálta magát, afféle fetisiszta-goromba a lelkem.


A negyedik rendőrt a makiarcú Simon Lui alakítja, aki felerészben felelős a forgatókönyv megalkotásáért. A másik fél a rendező bűne, mert valljuk be a NIGHTMARES..csavaros volta ellenére közelsem akkora bomba, mint cum bleistift e blogon tavaly októberben tárgyalt EBOLA SZINDRÓMA című (az én olvasatomban) alap-anyag, szintúgy Herman Yau Lai To rendezésében.


Lágy fekvésű horror-thriller ez, a közepesnél erősebb színvonalon becsomagolva, meglehetősen érdekes befejezéssel, de nem olyan ízes stílusban előadva amiért ezeket a „lágy fekvésű” filmeket annyira szeretjük, szerintem jó pár jóval atmoszférikusabb "kisérteties" filmet kaptunk már a modern időkből keletről: JU-ON, RINGU.