2009. július 19., vasárnap

ECSTASY OF THE ANGELS

Koji Wakamatsu, 1972 Japán


A GO GO SECOND TIME VIRGIN mellett ezt a filmet tartják Koji Wakamatsu egyik legjobb filmjének, bár állítólag századik rendezésénél tart, a sok tortúra közül biztosan vannak érdekesebb darabok is, mint ez az ECSTASY (aka: Angyali Orgazmus).


Ezt az ágyat figyeljétek


Anarchista/terrorista fiatalokból álló szervezet (Four Season Association) tagjai egy amerikai katonai bázisról céljaik eléréséhez fegyvereket lopnak, ez a cél az állam megdöntése, a társadalom új alapokra helyezése. „Út a semmibe”, ahogy a terrorizmusról szóló régi magyar könyv a címe is mondja. És tényleg a mozi ugyanolyan desperát, mint az utóbb bejegyzett GO GO SECOND.


A szex és az erőszak természetesen gerincét képezi az alkotásnak, de teszi ezt olyan absztrakt módon, hogy ez már nekem túl sok, többek között a megszállott fiatal tagok monológjai (softcore együttlét közben) is felettébb idegesítők tudnak lenni. A következő „idézettel” summáznám véleményemet:


"Tellingly egyik vezetője, októberben, most már a vak, a másik tag a süket, a harmadik pedig egy nő, amelynek kizárólagos feladata, úgy tűnik, szexuális, és a negyedik egy lelkes még niave hallgató típus, aki represses a szexualitás minden alkalommal. Az egyik jelenet van, különösen küzd a politikai sejt bontás és saját érzését és a saját kételyeket. Ez identitástudatát válság játsszák ki, míg a szexualitás olcsó.”






Nincsenek megjegyzések: