Paradox módon már-már költői ez a film, annak ellenére, hogy központi gondolata a szadomazo, amire az én olvasatomban nem éppen illik ez a jelző. Bevallom, sosem értettem a kínzásban rejlő „lehetőségeket”, mint afféle kívülálló úgy gondolom, Noboru Tanaka mozija még az elképzelhető legintelligensebb interpretációja e témának. Az asszony-gyalázás játéka furcsa módon szinte minden harmadik japán filmben előjön, a jobbik esetben a hölgy masoch, és még sumákban élvezi is. A darab mottója ennyi: „De… nincs szórakoztatóbb, mint eleven emberrel játszadozni.”
Bemátózott férfi zárórakor bordélyház asztalára borulva ébred. Egy kedves örömlány vizet ad neki és barátságosan elbeszélgetnek. A pasas nem csinál titkot belőle, hogy ex-felesége akkor hagyta végleg el, amikor ő levágta az asszony egyik lábujját. A nyilvánvaló perverzió nemhogy elriasztaná a lányt, ellenkezőleg, önként az aberrált fotóművész mellé szegődik, aki beavatja a titkos tortúra-metódusok ősi rejtelmeibe. Öreg inkvizíciós és más tradicionális szakkönyveket tanulmányozva csiszolta tudását a kötözés, lógatás, fagyasztás, stb technikáinak vonatkozásában. Pár fős stábjával rögzíti az akciókat, lehet, hogy mindezt ihletett művészetnek nevezi? Ki tudja?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése